A gyurcsányi logika, erkölcs-és etika hibátlanul beleágyazódik a magyar közéletbe. A lopni, csalni, mindenki eszén túljárni „üzletember” megnyilvánulásai ezek, csak magasabb szférában, ahová már nem lett volna szabad eljutnia. S hogy mégis? Ez is tipikus! Olyan sebességgel érkezett Gyurcsány az MSZP-be, mintha egy gyorsvonat robogott volna el a muronyi állomáson. Talán ez a példa, azért nem tökéletes, mert Muronyban még a Balt-Orient Express is megállt, s talán csak Agatha Christie

hiányzott róla. Most azonban Gyurcsánynak is meg kell állnia.

Soha nem elegendő azt mondani egy nőnek, hogy szép, ha egyébként pedig nem fekszünk vele egy ágyba. Gyurcsány is ebbe a hibába esett: mindent mond, esküszik szentre, meg szajhára, ám ennek ellenére nem javul a GDP, egyre többen lesznek munkanélküliek, az eladósodás a valaha volt legnagyobbra növekedett, a korrupció példa nélküli, a drágulás pedig megállíthatatlan; az EU pedig éppen kétségbe vonja a nemzeti önrendelkezési jogunkat, mert az utolsónak megtartott energia szektorunkat is szeretné felszámolni a MOL kiárusításával. Lám-lám, nem győzöm eleget mondani: ha kuplerájból nősülsz, ne csodálkozz, hogy más is megbassza a feleséged. Mert most éppen ezt teszi velünk az EU...

Nos összességében ennyire szar az ország helyzete, amit még megfejel a nemzet széthúzása: az egységbe forrni képtelen gazdasági-és politikai szakemberek csak a tenyereiket nyitogatják, hogy belecseppenjen a manna.

Gyurcsány, remek stratéga, életútja is alátámasztja ezt az állítást. Az utolsó pillanatig kivár: ha már elfogynak hű emberei, még próbál jolly jokereket keresni, s ameddig talál, nincs miért lemondania. Annak idején a pártjával is ezért erősítette meg magát a miniszterelnöki pozícióban. Ennek ellenére, elkövetett egy megbocsáthatatlan hibát, amely most a karrierjébe kerül. Amikor Szili Katalint jelölte az MSZP köztársasági elnöknek, Gyurcsánynak az élete árán is el kellett volna érnie, hogy valóban Szili legyen a III. Magyar Köztársaság elnöke. Még akkor is, ha az SZDSZ-nek adja a legfontosabb miniszteri tárcákat. Na nem azért, mert Szili olyan jól mutatna ott, hanem, mert most nem lenne alternatívája a pártnak Gyurcsány menesztéséhez.

Az MSZP-n belüli, Szili vezette, platform mindig is erős volt, most, olyan mértékben felnőtt, hogy le lehet cserélni a rendkívül kompromittálódott Gyurcsányt, egy olyan vezetőre, aki pillanatnyilag az ország legnépszerűbb vezetője, s mint az Országgyűlés elnöke meghatározó személyiség. Kimondva- kimondatlanul a „köztársaság elnöke”, természetesen csak átvitt értelemben.

S ráadásul az a tény is Gyurcsány ellen játszik, hogy Szili nő, a remek asszony, és politikus értékeit tisztelik benne a polgárok. Tehát minden megvan benne, hogy az elhasználódott „Mórt” helyettesítse. És még egy elhanyagolhatatlan motívum, amelyet ki lehet osztani Szilire, ha valaki, hát ő képes lenne a nemzeti egység megteremtésére. Azt ugyan nem tudni, hogy a Fidesz mennyire tudná elfogadni, bár ellenzéki viselkedését megítélve hajlandó lenne kompromisszumokra, melynek eredményeként az MSZP végig tudná kormányozni az idejét.

Ha az MSZP józanul gondolkodik és helyesen ítéli meg a kialakult helyzetet, akkor tulajdonképpen eljött az ideje Gyurcsány lecserélésének. A szónoklatok ugyanis nem hoznak az országnak eredményt, változást; sőt, a pokol egyre mélyebb bugyraiba száll alá a magyar.