Aki annak vallja magát! Ez a kérdés, mint szinte valamennyi, magába foglalja az alternatív választ. Megközelíteni nemcsak egy oldalról lehetséges. Hiszen a nemzeti hovatartozást meghatározza néhány szubjektív és természetesen egy-két objektív tényező.

Vallási oldalról nehéz magyarnak lenni: sajnálatos módon az ősvallásunk inkább feltételezett, mint jól meghatározható. Az 1000 előtti magyarság eszmei-szellemi-vallási dolgait csak annyiban ismerjük, amennyit áttudtak menteni a nemzetté vált „egységbe”. S mint tudjuk ez az „egység” bizony irtotta azokat a tradíciókat, áramlatokat, egyedeket, amelyek-akik, a magyar szellemiség, és eszmerendszer sajátosságai voltak. A német és egyházi beavatkozással létrehozott nemzet, útja-sorsa determinálttá vált. A német nagyhatalmi törekvések, a katolikusegyház világuralmi politikája mindenkit maga alá gyűrt. Ezek az erők, kivédhetetlenné váltak a szuverenitás magtartása szempontjából. Az Árpád-ház kihalását követően pedig, csupán szórványban maradtak olyan magyarok, akik a hatalom csúcsára is feljuthattak. „Kényszerasszimiláció” áldozatai lettünk. Nem egyedi eset!

A tömegpszichológiával foglalkozók ismernek egy olyan törvényszerűséget, s ez, egyébként az egyedeket is irányítja, amely a tiltás káros hatásával foglalkozik. Egyébként a DNS készletünk tartalmazza hogy magyarok vagyunk, vagy legalábbis feltételezi, hogy azokkal a népcsoportokkal vagyunk rokonságban, amelyek DNS készlete megegyezik a miénkkel. Nyelvünk is jelzi egyediségünket: hiszen agglutináló nyelvet használunk. A szótő elejére és végére is tudunk toldalékokat (ragokat) illeszteni, amelynek hatására olykor mássalhangzó torlódás jön létre. Nem sok nyelv képes a jelentésmódosulásokat így szabályozni. Magyar, finn, török például igen. De ennél még több is van. S valahová ezek közé kellene elhelyezni a magyart. Ezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy aki beszéli a magyar nyelvet az már magyar is. Ez a kérdés nem ennyire egyszerű. Az a bizonyos DNS állomány meghatározó: mentalitás, gondolkodás, viselkedés és még millió jellemzőt kellene felsorolnom. Egyszerűbben: születhetett valaki zsidó családba, ha egyébként a DNS-e nem erősíti meg, természetesen magyar is lehet, s természetesen fordítva is történhet.

És most eljutottam kérdésem lényegéhez: ki is mondhatja magáról, hogy magyar? Bárki! Aki felvállalja a magyarságát. Ismerünk ilyen helyzeteket. Mint azok az egyedek, akik egyik napról a másikra zsidók lettek. A zsidóság felvállalása azonban látványosabb és több konzekvenciával jár, mint a magyar! A zsidóság összefogása példa nélküli, talán ezért is lettek a teremtő kiválasztottjai. A magyarság viselkedése azonban ennek ellenkezője. A mi nemzetünk tagjai kevésbé képesek csoportokban, kommunákban, „rendszerben” élni, ennél a magyar ember sokrétűbb, alkotóbb, nem igényli az irányítást. Mélyebbre azonban itt nem szabad lehatolni, azt tegye a tudomány, legyen ez elegendő arra, hogy bizonyosságot nyerjen: a más-más fajhoz tartozó emberek az erő megjelenítésével kerekedhetnek csak felül egymáson, a születésük, nemzeti, etnikai hová tartozásuk nem jogosítja fel őket a másokon való uralkodásra. Tudom, még is megtörtént az ember történelme folyamán sokszor: mert a hatalom birtoklása, génkészletünk egyetemes fontosságú része.

Természetesen lehet gyűlölni a zsidót, a cigányt, a magyart, a germánt, és a gyűlöletet meg lehet támogatni a megfelelő ideológiákkal, mint ahogyan néhányszor már meg is tették, de ez a viselkedés nem vezet semmilyen megoldáshoz. Igen, mi mindig a megoldásokat keressük: ez esetben egy nemzet kiirtása lenne az a bizonyos megoldás? Ezt azonban nemcsak kívülről, hanem belülről is meg lehet tenni. S amennyiben a nemzetpolitika erre irányul, akkor ennek a veszélye reális.

A magyar nemzetpolitikáját mindig a hatalomhoz való közeledés jellemezte. István, de az egész Árpád-ház mindenkor ezzel élt, de véleményem szerint valamennyi nemzet, nép alkalmazta egyszer vagy többször a hatalom eszközeit céljai elérésére. Amiben a magyar azonban még is különbözik a többitől, az nem más, mint az önpusztítás képessége. Ez a kijelentés a pillanatnyi politikával is alátámasztható. A kormánynak sokkal inkább fontosabb megfelelni az EU-nak, mint a magyar nemzet kívánalmainak. Óvni és védeni kellene az egyedeket még a széltől is, helyette hull a magyar a magyar keze-és esze által. Erre, azt lehetne mondani, hogy érdekünk, a saját jól felfogott érdekünk EU-s tagságunk. És ha még sem? Valamikor majd bizonyára, de most inkább meg kellene menteni a magyarságot a pusztulástól, tekintet nélkül bal, vagy jobb oldali kormányzattól!

Egyébként aki ezen ügy szolgálatába áll, az is magyar, mindegy, hogy milyen nyelven beszél...