A perverzió démona (nem E. E. P), az Ördög – gondoljuk! De talán tévedhetünk, inkább a hatalom (!) Mit tud a hatalom, amit az Ördög nem, vagy az Ördög maga a hatalom, a pokol pedig a társadalom?
 

Ezt a szószátyárkodást ne vegye senki komolyan, csupán játszom a gondolatokkal: a mi lenne ha, kezdetűekkel, meg a szinkronitással! Belátom nincs benne sok haszon, s talán kicsit öncélú is.
 

A minap, hajnaltájban, felébredtem egy csúnyán sípoló hangra; arra a tüdőbajos szerűre; amikor a levegő ki-és bepréselése olyan energiát igényel, mint a hosszútávfutó utolsó kilométere, hogy aztán jöjjön az összeesés, a kábultság, a kiábrándulás: ilyenkor a létezés szeges ostorvégei csapnak bel a bőrbe; s amitől igazán elviselhetetlenné válik az egész, az a tudat racionalitása. 
 

Az ébredés pillanatában határozottan tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Valamiféle erő úgy vonzott, mint mágnes az apró acéltűt. Az Ördög ült az ágyamon, s lényével cirógatta a tudatom: nyugtatgatott, erőt sugárzott belém, és a félelmem igyekezett csökkenteni.


- Csak baráti a látogatás – suttogta.


Némán, álmosan, és hitetlenül bámultam bele frissen borotvált arcába. Talán kicsit meg is lepődtem azon, hogy az Ördög borotválkozik; egy pillanatra még az is eszembe villant, hogy megkérdezem, milyen borotvát használ! A szándékom azonban elfelejtettem a következő mondata hallatán.


- Szeretném megbeszélni veled, hogy mostanában mik is történnek a Te kis sunyi országodban – suttogta rekedtes hangján.


Sunyi ország, miről beszél ez a pernahajder? Már miért lenne ez az ország sunyi. Érezhette ellenállásom, mert nyugtatni igyekvőn folytatta.


- Na, nem bántani akarlak: de nálatok, most minden „úgy” összejött. Ez a nagy, önmarcangoló kétharmados fidesz győzelem, az új köztársasági elnök… De ha már őt említem, na, látod, Ő egy álszent, sunyi alak, aki ráadásul még kisstílű is! Nem érted, igaz?


Hát bizony nem tudtam, hová is akar kilyukadni. Az Ördög azonban nem várt választ, hanem folytatta.


 - Azon a két csapatolimpián, én fent ültem a karzaton, s azon meditáltam, hogy megérdemli –e néhány magyar, azt az arany érmét, de mindjárt bele is villant az agyamba, hogy köztársasági elnökként ezüstöt „csináltat” nemzetének. Emlékszel, milyen kiélezett volt az a harc. Hát azért, mert nehezen tudtam dönteni a jővő ismeretében, hogy a smucig magyar, mit is érdemel?


  - Az viszont vitathatatlan – folytatta, hogy nemzetetek igazán nagy államférfijai – nem voltak sokan -, aranyat csináltattak! Mert hát ugyebár egy nemzet mindig a legértékesebbet, a legnagyobbat, a legszebbet kell, hogy kapja hű és hűtlen fiaitól!


- Akkor, ott a karzaton ülve, én acélkoronát viseltem a fejemen, és láthatatlan lényem, „hallhatatlan” tettekre sarkallta a versenyzőket! Úgy gondoltam Őt is! De lám tévedtem.


Merőn nézett rám, azt várta mondjak valamit. Nekem azonban egy nagyon banális dolog jutott csak eszembe: mennyi  most a tört arany és ezüst ára? Ez sem egy utolsó szempont. Ha kenyérre kell! A Kossuth – díjat sem veszik meg, mert majdnem olyan értéktelen, mint ez az újonnan alapított.